Üdvözöljük a Pogácsa és Fröccs Fesztivál 2011 honlapján!
2011. Július 16-án találkozzunk újra Tekenyén, töltsünk el együtt egy kellemes napot a hagyományok, a kultúra, a gasztronómia és a felhőtlen szórakozás jegyében!

Fesztivál-történet

A Pogácsa Fesztivál első alkalommal 2004-ben Zalaszentgrót város tekenyei városrészének részönkormányzata által került megszervezésre, akkor még erősen falunap jelleggel. AVOP LEADER+ pályázat keretében nyert összeg segítségével a 2007-es év hozott áttörést a Fesztivál történetében, ekkor a szervezést már az "Összefogás Tekenye" Alapítvány végezte. A nyert támogatás és az Alapítvány által biztosított források segítségével lehetőség nyílt térségi hatású kulturális-gasztronómiai hagyományőrző fesztivál lebonyolítására. Az idei évben már önálló településként, az Önkormányzat és az Alapítvány példás együttműködésével, a mellettünk régóta kitartó támogatók bizalmát is élvezve szerveztük a Zala-völgye kiemelkedő fesztiválját. Támogatóink segítségét itt is, most is köszönjük! Ennek a munkának a gyümölcse reményeink szerint az idei esemény színvonalán is érződik majd, hiszen célunk a térség legszínvonalasabb turisztikai rendezvényének létrehozása, ahol egy tartalmas és szórakoztató napot tölthetnek el vendégeink! Kiemelt célunk a családok megszólítása, szórakoztatása, ezért a programokat és a vásári forgatagot is úgy igyekeztünk összeállítani, hogy karonülő gyerektől a nagyszülőkig mindenki jól érezze magát!

2010/11: nagy változást hozott a tavalyi esztendő. Tekenye község az őszi önkormányzati választásokat követően önálló településsé vált! A falunkban eddig is meglévő összetartás, összefogás az önállósodást követően is megmaradt, sőt, miután a falu életébe a tekenyei embereknek közvetlenebb a beleszólásuk, föl is erősödött.. Hiszük, hogy együtt egy önállóan fejlődni képes települést hozunk létre, és a kezdeti kisebb-nagyobb eredményeket továbbiak követik, falunk életteli közösséggé válik.

ZalA-Kar - Kistérségi Fesztivál

2011-ben a Pogácsa és Fröccs Fesztivál egyben a Zalaszentgróti Kistérség településeinek fesztiválja is. Szeretettel köszöntjük a települések hozzánk ellátogató polgárait és köszönjük a ZalA-Kar Térségi Innovációs Társulás közreműködését, segítségét!

És egy találós kérdés! Melyik az az ital:
  •ami nyáron, melegben kiválóan oltja a szomjat,
  •igazi hungarikumnak tekinthető,
  •az összetevők arányának változtatásával mindenki saját ízlésének megfelelőt készíthet,
  •és érdemes arra, hogy népszerűsítsük?

A helyes választ megtalálják Fesztiválunk idei elnevezésében is, de segítek: ez a FRÖCCS!
(A nyertesek és azok is akik nem találták ki, kóstolják meg nálunk és éljék át, mi a is a jó Mór-hegyi, csáfordi, nagyradai fröccs titka?)


Kiemelt támogató:
Coca-Cola, Tekenye Község Önkormányzata, Sipos Pékség

Támogatók:
Agrofor Zala Kft., Aknis Bútor Lapszabászat és Szerelvénybolt, Amadeus Cipőáruház Zalaegerszeg, Asperján nyomda, BASF, Bayer CropScience, Bögötei Pékség, Dóka Éva Pincészete, Fitnesz és szoli stúdió, Fritz Liegler, Jenei József, Kisgörbői Pálinkafőzde, Kovács Attila (Odu), KWS, Lábodi Dezsô, Limagrain Linzer Agro Trade, Lolbert Miklósné, Magyar Kwizda, Makhteshim, Márton Lajos, Nagy Jenô, Önkéntes Tűzoltóság Zalaszentgrót, Pannon Helyi Termék Klaszter, Papp Kálmán, Robert Liegler, Syngenta Seeds, Szent-Gróth Thermálfürdő, Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ Zalaszentgrót, Tar András, TheCube.hu, Tóth Győző, Új Barázda Vadásztársaság, Városi Muvelődési Központ Zalaszentgrót, Védőnői Szolgálat Zalaszentgrót, Z+D Kft. Zalaszentgrót, Zala Cereália Kft., ZALA-KAR Térségi Innovációs Társulás, Zalaegerszegi Vásár Kft., Zalai Borút Egyesület, Zalakanyar Vendégváró és Kézműves Egyesület

  © 2011. Zala Szoftver Bt.    Bemutatkozás  •  Kedvcsináló  •  Információk  •  Programok  •  Galéria  •  Receptek  •  Fröccs  •  Vendégkönyv